A ló.
Önteltség nélküli nemes jellem;
irigység nélküli barátság;
hiúság nélküli szépség.
Szolgálatra kész, mégsem szolga.
A második világháborút követően a pesszimista emberek úgy vélték, Közép-Európában kihalnak majd a lovak, mert nincs rájuk szükség többé. Eleinte megalapozottnak tűnt ez az aggodalom, mivel a nagy termetű nagylábúak tartása alig hozott hasznot: a modern modern hadigépezettel és annak hatótávolságával szemben a ló egyértelműen alkalmatlannak bizonyult, a lovasság feleslegessé vált. Az utcai forgalomban a lovas kocsik már rég túl lassúak voltak, hiszen jó ideje jelen voltak az autók és a villamosok, amelyeket lényegesen több "lóerő" hajtott. A mezőgazdaságban is hatékonyabb és egyszerűbb volt a munka traktorral és más gépekkel.
A sötét jövőgép ellenére a két tényezőt nem vették figyelembe: a lovak évezredek óta társai az embereknek, és sokan hiányolták volna őket, ezért mindent elkövettek fennmaradásukért. Az évek során az emberek az ipari országokban egyre több szabadidővel rendelkeztek a gépeknek köszönhetően. Ezt az időt az emberek többsége mind a mai napig sportolásra, baráti összejövetelekre és más szabadidős tevékenységekre fordítja Ezen a ponton került ismét helyzetbe a ló, mégpedig valamennyi említett területen: a ló gondozása szép és természetközeli tevékenység,a lovaglás sport, ami testnek és léleknek egyaránt jól tesz, és nem utolsó sorban a ló nemcsak sporttárs vagy dédelgetett kedvenc, hanem valódi barát.